Nyomtatás

Kövesd a szeretetet a házasságodban

Írta: Michael Carney on . Beküldve: Keresztyén Élet

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 4.50 (1 Vote)

kovessetek-a-szeretetet

Lehet, hogy hallottál már a feleségről, aki azt mondta ,,Én és a férjem ötven éve vitatkozunk. Imádkozom, hogy Isten vigye valamelyikünket a Mennybe. Amikor ez megtörténik, akkor összeköltözöm a nővéremmel!”

Nem létezik tökéletes házasság, de Isten Szava megparancsolja a férjeknek és feleségeknek, hogy szeressék egymást – a hibáink ellenére! Az egyik szó, amit Isten használ a szeretetre, az agapé – egyfajta mély, megmaradó lojális odaszánt/elkötelezett szeretet. Egy másik, amit használ a fileo – ragaszkodó, szeretetteljes, figyelmes szeretet. Isten Szava tiszta és világos a házasságban a szeretet témáját illetően. ,,Kövessétek a szeretetet'' 1 Korinthusi 14:1a. Íme három gondolat a szeretetről a házasságban:

  1. A férjnek szeretnie kell a feleségét.

Az asszonyt Isten úgy tervezte meg, hogy biztonságot és kommunkációt (társalgást) kíván. ,,Ti férfiak, szeressétek (agapé) a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;” - Efézus 5:25

  1. A feleségnek szeretnie kell a férjét.

A férfit Isten úgy tervezte, hogy figyelmet, tiszteletet és dícséretet kívánnak. ,,Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjöket és magzataikat szeressék,(fileo)” - Titusz 2:4

  1. A férjnek és a feleségnek szeretnie kell egymást.

A férjet és a feleséget úgy tervezte Isten, hogy vannak bizonyos kívánságaik és szükségeik, minden Istentől származó kívánsághoz/szükséghez van egy Istentől rendelt mód azok kifejezéséhez/beteljesítéséhez.

Egy házaspárnak szintén gyakorolnia kell egyfajta jóindulatú szeretetet a másik iránt (kedvességet mutató, jól gondolkodó, a másik szükségeit fedező, intim módon szerető). ,,A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.” - 1. Korinthus 7:3

 

Írta: Dr. Tim Cruse, a Shining Light Baptista Gyülekezet lelkipásztora,
2541 Old Charlotte Highway, Monroe, NC 28110 USA.,
A magyar fordítást a Debreceni Biblia Baptista Gyülekezet,
4029 Debrecen, Faraktár u. 42. gondozta.
A cikk eredeti nyelven itt elérhető.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Új Cikkeink

Az igazságtalan kritika tulajdonságai

Az igazságtalan kritika tulajdonságai

Kattints ide az eredeti cikkhez angol...

Miért legyen jó napod?

Miért legyen jó napod?

  Miért Legyen jó napod? A jövő olyan...

Biblikus bocsánatkérés

Biblikus bocsánatkérés

  Az ember veszélyes! A bűnös természet...

A Sátán terve az életeddel

A Sátán terve az életeddel

  A Sátánnak van terve az életeddel. A...

Lelki válság

Lelki válság

Volt már olyan az életedben, amikor nem...

Istentiszteleteink

Debrecenben a Faraktár út 42. alatt a következő időpontokban:

  • Vasárnapi Iskola: 9:30
  • Vasárnap délelőtt: 10:30
  • Vasárnap délután: 17:30
  • Szerdán esti alkalom: 18:30
Kattints ide elérhetőségeinkhez
Twitter response: "Could not authenticate you."