Nyomtatás

Hogyan növeljem a hitemet?

Írta: Michael Carney on . Beküldve: Bátorítások

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1

 

faith

A növekedés és a győzelem a keresztyén életben a hit gyümölcse. A Zsidókhoz írt levél 11. része számos Ó Szövetségi hőst megemlít, és emlékeztet bennünket arra, hogy mindaz, amit ők tettek Istenért, csakis hit által valósulhatott meg. A hit az, amely lehetővé teszi, hogy Isten ígéretei révén a valóságot győzelemmel éljük meg. Ezzel szemben a mi szerény próbálkozásunk sokszor vereséget és csalódást hoz. Tehát, mivel a hit elengedhetetlen a keresztyén élethez, hogyan tudjuk azt növelni?

1. Olvasd Isten Igéjét és azon gondolkodj.
A hit legfontosabb és legalapvetőbb táplálója a Biblia. Róma 10:17 így fogalmaz, "Tehát a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által." Ha növelni akarjuk a hitünket, akkor időt kell fordítanunk Isten Szavának olvasására. Nemcsak olvasnunk, hanem elmélkednünk is kell Isten ígéretein.
 
Amikor elhanyagoljuk Isten Szavát, akkor elvesztjük szem elől azt, hogy mi lenne kedves Isten előtt az életünkben, és mire lenne képes velünk. A hitünk elgyengül, mint egy rég nem használt izom. Viszont, ha a lelkünket Isten ígéreteivel tápláljuk, akkor az egész személetünk megváltozik. Nyílván tisztában vagyunk a gyengeségeinkkel és a minket körülvevő lehetetlen helyzetekkel, de Isten erejére szegezzük a figyelmünket.
 
Emlékszel a tizenkettő izraelita kémre, akiket Mózes küldött, hogy kikémleljék a földet? Ők csak az óriásokat látták akik azon a helyen laktak, és elcsüggesztették Izrael népét attól, hogy birtokba vegyék azt, amit Isten megígért nekik. De kettő közülük—Józsué és Káleb—Isten ígéretében bízott és bátorította a népet, "az Isten velünk van: ne féljetek tőlük" (4 Mózes 14:9).
 
 
2. Tarts fenn és gondozz egy tiszta lelkiismeretet Isten előtt.
Egy olyan ember, aki egy titkos (vagy akár egy nyilvános) bűnben éli az életét, az folyton kételkedik azzal kapcsolatban, hogy Isten mit tehet meg az Ő életében. Nem számít, hogy mennyire próbálja igazolni a titkos bűnét, tudja, hogy Isten ígéreteit nem képes kellő magabiztossággal igényelni.
Zsoltárok 66:18 ezt mondja, "Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram." Ha bátran akarjuk Isten trónját megközelíteni és igényt tartani az ígéreteire, akkor meg kell bánnunk a bűnünket, ha a Szent Lélek megfedd egy bűn miatt.
 
 
3. Ne fuss a problémáid elől.
Izrael népe az Ígéret Földjéhez rendkívül közel kerültek, de nem voltak hajlandóak bemenni, mert féltek az óriásoktól. Bár a hitük gyenge volt, bizonyára nagyban megerősödött volna, ha bementek volna. A mi életünkben ugyanígy vannak lehetőségeink arra, hogy szembenézzünk a félelmeinkkel és hagyjuk, hogy Isten megerősítse a mi hitünket.
 
Isten néha megenged embert próbáló körülményeket az életünkben, melyeket arra használ, hogy erősítse a hitünket. Jakab 1:3–4 arra sarkall bennünket, hogy ne fussunk ezek elől, hanem engedjük Istent, hogy végezze el azokon keresztül az Ő munkáját: "Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez. A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül."
 
4. Hagyd Istent, hogy beavatkozzon.
A hit nem egyedül a körülményeket szemléli, hanem azokon túl, Isten erejére tekint. Minden alkalommal, amikor megtapasztaljuk Isten szabadítását, a hitünk növekszik—és Isten dicsőséget kap.
Győzelem a keresztyén életben nem a mi erőnkön múlik. A győzelem a hit eredménye, a hit pedig akkor jön, amikor úgy döntünk, hogy megismerjük és igényeljük Isten ígéreteit, bizalommal.

 

 

Írta: Paul Chappel, a Lancaster Baptist Church lelkipásztora,
4020 E Lancaster Blvd., Lancaster CA 93535, USA,
A magyar fordítást a Debreceni Biblia Baptista Gyülekezet,
4029 Debrecen, Faraktár u. 42. gondozta.
A cikk eredeti nyelven itt elérhető.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

miert-legyen-jo-napod
2014 okt. 18
271620
Bővebben..
  Miért Legyen jó napod? A jövő olyan világos, mint isten ígéretei Minden reggel új lehetőségeket tartogat—és friss kihívásokat. Néha...
lelki-valsag
2013 szept. 07
458790
Bővebben..
Volt már olyan az életedben, amikor nem tudtad, hogy miért történik valami éppen veled? Amikor érzelmileg, vagy lelkileg összetörtél? Amikor...
teljes-szivedbol
2013 júl. 27
224140
Bővebben..
 A cikk eredeti nyelven itt elérhető // Click here for the original article in English. Itt a Valentin Nap! Elgondolkodtál már azon, hogy a...
konfliktus-kezeles
2013 júl. 27
36070
Bővebben..
  Valaki egyszer ezt mondta, "Sokkal  kifizetődőbb megoldani egy konfliktust, mint megbontani egy kapcsolatot." A házassági konfliktusban a...
tisztelo
2013 júl. 27
191910
Bővebben..
  Ha van bármi, ami elferdített manapság a gyülekezetekben, akkor az az Istentisztelet témája. Világszerte tapasztaljuk, hogy a gyülekezetek úgy...
isten-valaszai
2013 júl. 27
282070
Bővebben..
  Te ezt mondod: "Lehetetlen" Isten azt mondja: „Minden lehetséges” Lukács 18:27 A mi embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél. Te ezt...
hogyan-noveljem-a-hitem
2013 júl. 27
286480
Bővebben..
  A növekedés és a győzelem a keresztyén életben a hit gyümölcse. A Zsidókhoz írt levél 11. része számos Ó Szövetségi hőst megemlít, és emlékeztet...
gyozd-a-csuggedest
2013 júl. 27
281770
Bővebben..
  Egy lenyűgöző korban élünk, egy olyan korban, melyben szinte korlátlan lehetőségeink vannak. Otthonainkban, iskolákban, kórházakban, és...

Új Cikkeink

Az igazságtalan kritika tulajdonságai

Az igazságtalan kritika tulajdonságai

Kattints ide az eredeti cikkhez angol...

Miért legyen jó napod?

Miért legyen jó napod?

  Miért Legyen jó napod? A jövő olyan...

Biblikus bocsánatkérés

Biblikus bocsánatkérés

  Az ember veszélyes! A bűnös természet...

A Sátán terve az életeddel

A Sátán terve az életeddel

  A Sátánnak van terve az életeddel. A...

Lelki válság

Lelki válság

Volt már olyan az életedben, amikor nem...

Istentiszteleteink

Debrecenben a Faraktár út 42. alatt a következő időpontokban:

  • Vasárnapi Iskola: 9:30
  • Vasárnap délelőtt: 10:30
  • Vasárnap délután: 17:30
  • Szerdán esti alkalom: 18:30
Kattints ide elérhetőségeinkhez
Twitter response: "Could not authenticate you."