Hiba
  • Hiba történt a hírcsatorna adatainak beolvasásakor
Nyomtatás

A Hű Tanúbizonyság

Írta: Michael Carney on . Beküldve: Teológia

1 1 1 1 1 1 1 1 1 1 Rating 4.50 (1 Vote)

hu tanubizonysag

Drága barátom, ha te annak a csoportnak vagy a tagja, aki magát úgy hívja, hogy a “Jehova Tanúi”, akkor neked azt tanították, hogy a Sátán megpróbál téged félrevezetni a “hamis vallásokon” keresztül. Ezek alapján azt tanították, hogy ne hallgasd meg a más meggyőződésű gyülekezetek tanítását. A Sátán valóban létezik és vannak hamis gyülekezetek. A Sátánnak egy fő célja van, amit a

2 Korinthus 4:4-ben láthatunk: „A kikben e világ istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, a ki az Isten képe.”


A Sátánnak az az óhaja, hogy meggátoljon téged abban, hogy halljad az igaz evangéliumot, Krisztus evangéliumát. A következő versben, 2 Korinthis 4:5-ben Pál azt mondja: „Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.” Pál azt mondta, hogy az Úr Jézus Krisztust prédikálja. Én most nem azt kérem tőled, hogy kezdj el követni valamiféle vallási tanítást vagy propagandát, csupán annyit kérek, hogy hallgass meg egy tanítást Isten hű és igaz tanubizonyságától.
 
Ezt az illetőt úgy hívják, hogy Jézus Krisztus a Jelenések 1:5 szerint: „És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság.” Hallgasd meg, hogy mit mondott Jézus az Isten Igéjében.

Kicsoda Krisztus, a hű tanubizonyság?

a.  A Biblia legutolsó könyve úgy kezdődik, hogy magát úgy hívja, hogy „Jézus Krisztus kijelentése.” (Jelenések 1:1) Ez csak egy a sok hely közül az Új Szövetségben, ahol fel van fedve, hogy kicsoda Jézus valójában.

b.  Ugyancsak a Jelenések könyve 1. rész 8. versében Jézus azt mondja: „Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, a ki van és a ki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.” Lehet, hogy azt tanították, hogy Jézus egy teremtett lény volt, és soha nem lehetett mindenható, de ennek ellenére vizsgáld meg, hogy mi tanít a Biblia.

c. Szintén, a 17. és 18. versekben, amikor János összeesik a lábai előtt azt mondja: „Ne félj; én vagyok az első és az Utolsó, És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.” Itt a Mindenható, aki az első és az utolsó, úgy utal magára, hogy „halott valék.” Neked azt tanították, hogy ne hidd azt, hogy ez Jézus, de kérdezd meg magadtól ezt a kérdést: Hogyha ez Jehova, akkor Jehova mikor volt halott?

d. Ez az Úr Jézus Krisztus. Krisztus, Isten Fia, a Fiú Isten, aki emberré lett azért, hogy biztosítsa az üdvösségünket és kifizesse a megváltásunkat.

e. Isten arra utasította az Új Szövetségi gyülekezet vezetőket, hogy: „Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.” (Ap. Csel. 20:28) Igen, az a vér, az Isten vére, valójában Isten Fiának a vére: „És a Jézus Krisztustól, a ki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, a ki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által.” (Jelenések 1:5) Jézus meghalt teérted és énértem.

 

A megváltás üzenete

a. Isten hű tanubizonysága emberré lett, hogy a te bűneidért és az enyémért meghaljon. Filippi 2:5-8: „Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is, A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy ő az Istennel egyenlő, Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén; És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.”

b. Isten emberré lett, mégpedig azért, hogy kifizethesse a bűn miatt való tartozásunkat, mivelhogy Ő volt az egyetlen bűntelen, aki tökéletes áldozatot mutathatott be. 2 Korinthus 5:21: „Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.”

c.Isten azt monta, hogy minden ember elkárhozozott egészen addig, amíg nem hisz az Ő Fiának nevében, János 3:18: „A ki hiszen ő benne, el nem kárhozik; a ki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.”

d. Isten nem csak azért adta a Fiát, hogy mágváltást szerezzen követői kis csoportjának, hanem, hogy lehetőséget adjon mindenkinek az örök életre, valakinek, aki hisz Ő benne, János 3:16: „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.”

e. Valószínűleg tanították azt is, hogy az örök élet bizonytalan, de Isten azt mondta, hogy tudhatod 100% biztosan, hogy van örök életed.  1 János 5:13: „Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.”

 

Isten egyszerű terve

a. A Biblia azt tanítja, hogy az üdvösség minden olyan ember számára elérhető, aki az ő hitét abba helyezi amit Ő tett miértünk. Róma 10:9-10: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.”

b. Hinned kell abban, amit Krisztus tett, a te hűséged, jó cselekedeteid nem mentenek meg. Efézus 2:8-9: „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.”

c. Hogyha még ma segítségül hívod az Ő nevét az üdvösségre, örök életed lesz, mivel ez az üdvösség mindenki számára elérhető, aki segítségül hívja az Ő nevét. Róma 10:13: „Mert minden, a ki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.”

 

Barátom, hallgass Isten hű tanúbizonyságára. Isten üzenete rendkívül jól érthető az Ő Szavában. Helyezd a hitedet és bizalmadat Krisztusba és abba, amit Ő tett érted. Jézus azért halt meg, hogy lehetőséget adjon az megmenekülésre. Az üdvösséget nem fogod megtalálni embereknél, vagy az ő cselekedeteikben. Ez csakis a hit abban, amit Krisztus tett érted. Pál Timótheusnak azt mondta 2 Timótheus 3:15-ben, hogy: „És hogy gyermekségedtől fogva tudod a Szent Írásokat, melyek téged bölcssé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.”

Hogya Krisztusba helyezed a hitedet, hívd segítségül Őt még ma. Isten szeret minket. Egy csodálatos helyet készített, amit mennynek hívnak. Ott nem lesz gyász, sem fájdalom, sem halál és bűn sem. Amikor megtérünk és elfogadjuk Krisztust, bűneinkre bocsánatot nyerünk és megkapjuk Isten ajándékát az örök életet. Ha öszintén és komolyan kérjük Krisztust, hogy mentsen meg, akkor Ő megteszi. Remélem, hogy elmondja ezt az imádságot:

Kedves Istenem!
Megvallom, hogy bűnös vagyok. Elhiszem, hogy Jézus szeret és meghalt értem és kifizette a bűn-adóságomat. Istenem, kérlek jöjj a szívembe és mentsd meg a lelkemet. Befogadlak, mint Uram és Megváltóm. Ámen.

 

Írta: Michael Carney, a Lighthouse Baptist Church lelkipásztora,
217 Centre Street, Holbrook, MA 02343, USA.,
A magyar fordítást a Debreceni Biblia Baptista Gyülekezet,
4029 Debrecen, Faraktár u. 42. gondozta.

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Új Cikkeink

Az igazságtalan kritika tulajdonságai

Az igazságtalan kritika tulajdonságai

Kattints ide az eredeti cikkhez angol...

Miért legyen jó napod?

Miért legyen jó napod?

  Miért Legyen jó napod? A jövő olyan...

Biblikus bocsánatkérés

Biblikus bocsánatkérés

  Az ember veszélyes! A bűnös természet...

A Sátán terve az életeddel

A Sátán terve az életeddel

  A Sátánnak van terve az életeddel. A...

Lelki válság

Lelki válság

Volt már olyan az életedben, amikor nem...

Istentiszteleteink

Debrecenben a Faraktár út 42. alatt a következő időpontokban:

  • Vasárnapi Iskola: 9:30
  • Vasárnap délelőtt: 10:30
  • Vasárnap délután: 17:30
  • Szerdán esti alkalom: 18:30
Kattints ide elérhetőségeinkhez
Twitter response: "Could not authenticate you."